Lush Kitchen doboz

Csodadoboz egyenesen Angliából

Csodás napra ébredtem ma, pedig felkeléskor még nem úgy tűnt. Aztán reggel 8 előtt megérkezett a szorgos helyettesítő postásunk és egy rikító neonzöld színű dobozt hozott. Ott és akkor már repesett a lelkem és izgatottan bontottam fel a csomagot!

Egy vadonatúj havi előfizetési csomag, benne csupa friss, kézzel készült, exkluzív meglepetéssel! Havi £35-ért (plusz £10 postaköltség)meglepnek egy 4-5 darab exkluzív terméket tartalmazó csomaggal - egyenesen Angliából! Ha regisztrálsz, akkor meg kell adnod a bankkártyád adatait és minden hónap 11-én levonják a csomag árát, a csomagot pedig hónap vége felé útnak indítják. 

A fiókodban szavazhatsz a következő havi menüre is. Megsúgom, hogy a következő havi még jobbnak ígérkezik, legalábbis az én szemszögemből. Nem lövöm le a poént, hogy milyen típusú termékek voltak a menün, de csuda jónak ígérkezik.

Most a napi font árfolyamot nem tudom, de azt hiszem, hogy 17 ezer forint körül volt a csomag. Kicsit féltem tőle, hogy milyen termékek lesznek benne és attól is, hogy megéri-e az árát majd. Szerintem egyébként egy szuper kezdeményezés. Eleve olyan termékek kerülnek bele, amelyeket már a webshopban vagy az üzletben nem tudnánk megvenni. Néztem külföldi youtuberek videóit a regisztrálás előtt, hogy valamennyire képben legyek a dologgal, lássam, hogy mik voltak az előző csomagokban.

Voltak régebbi ikonikus darabok, amelyeket még én is rendeltem. Bíztam benne, hogy használható lesz a csomag tartalma. Mondjuk ha nem, akkor sem esek kétségbe, mert a család tuti elhasználja.

Vigyázat spoiler-veszély!!!

 

lush.jpg

 

A csomagban a képen látható öt termék volt, a menülap és egy ív meglepetés matrica. Akkor kezdjük is sorban a termékekkel! Ez még csak egy unboxing poszt, majd lesz még egy tesztelős is. 

 

Tisty Tosty fürdőbomba

Az ikonikus szív alakú fürdőbomba teli rózsabimbókkal és finom illóolajjal. Iszonyatosan finom citrusos-virágos illata van. Bevallom, hogy mindig szemezte vele régebben, de soha nem rendeltem meg. Most itt az alkalom kipróbálni. 

Nekem a fürdőbombák örök szerelem darabok. Az imádatom a Lush bombákkal kezdődött. Sok márkát kipróbáltam és vannak tényleg cukik, de az örök kedvenc a Lush marad. 

 

Slammer tusfürdő

A csomagban egy kis kiszerelésű (100 ml) tusfürdő került. Több tusfürdőt próbáltam már a márkától, de ezt még nem. Szóval ebből a szempontból is telitalálat lett a box számomra, mert csupa olyan termék lapult benne amit még nem próbáltam. 

A Slammer egy citrusos-mézes élénkítő tusfürdő. Szerintem szuper lesz. Imádom a friss citrusos illatokat. Ez a tusfürdő tényleg meg tudja adni reggel a kezdő lökést a nap indításához. 

 

Dirty Boy szappan

Ez egy repce- és kókuszolaj alapú szappan rozmaringos-citrusos illattal. Maga az illat nem durva, hanem nagyon kellemes. Kíváncsi leszek a használatára.

 

Lush Lime tusoló smoothie

Soha nem is hallottam magáról a tusoló smoothie-ról sem. Tudom, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de ez van. Nagyon tetszik az ötlet és hát megint a citrus! Isteni visszafogott illata van. Inkább citrusos, de kiérződik az eper is. Tele van jobbnál jobb ápoló olajjal. Nagyon kíváncsi vagyok rá!

 

Céme Anglaise testápoló

A végére hagytam a nagyágyút!!! Ez egy isteni testápoló, mély és édes vanília illattal és számos szuper összetevővel. Bevallom, hogy ezt már muszáj volt tesztelnem a karomon. Valóban fantasztikus és engem emlékeztet egy régi Lush testvaj illatára a lecsengése. 

 

Ezek voltak a szeptemberi dobozban. Én teljesen elégedett vagyok és izgatottan várom a tesztelést és nem utolsó sorban vágom a centit a következő dobozig!

Ti szeretitek a Lush termékeit? Melyik a kedvencetek?

 

Zsuzsi